Lekapcsolták a csepeli kocsik rémeit

2023. 01. 17., k - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A csepeli rendőrök befejezték a nyomozást egy fiatallal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint két autót ellopott, tizennyolcat pedig feltört. A bűncselekmények elkövetésében többször a testvére is segített.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott eljárást egy 18 éves fiatal ellen, aki 2022. április 6. és 7. között bemászott egy csepeli cég telephelyére, ahol a műhelybe bejutva sarokcsiszolót, akkumulátorokat, hangfalat, és egy személygépkocsit tulajdonított el. A lopott holmikat a szintén eltulajdonított járművel vitte el.

A nyomozás adatai szerint a gépkocsival Dunaharasztiig jutott, ahol leszerelte annak rendszámait és rádióját, majd a lopott dolgokat magához véve, az autót lezárva hátra hagyta.

A csepeli nyomozók R. Richárdként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a rendőrök 2022. április 19-én Dunaharasztiban elfogtak, majd a XXI. kerületi kapitányságra állítottak elő.

Az eljárás során több hasonló jellegű bűncselekménnyel kapcsolatban beszerzett adat is R. Richárd felé vezetett. A nyomozók újabb gyanúja szerint a fiatal 2021 decembere és 2022. április 29. között 21 vagyon elleni bűncselekményt követett el a főváros XXI. kerületében; egy másik gépkocsit is ellophatott, valamint tizennyolc járművet törhetett föl, hogy azokat, vagy a bennük tárolt értékeket eltulajdonítsa. Információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy Richárdot néhány alkalommal Rikárd nevű testvére is segíthette. Utóbbit szintén aznap, Aszódon fogták el.

Az ügy vizsgálata során R. Richárddal szemben a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el, ám ő 2022. május 2-án engedély nélkül távozott a letartóztatási helyeként kijelölt javítóintézetből.

A nyomozók emiatt R. Richárdot ötrendbeli lopás bűntett, ötrendbeli lopás vétség, egyrendbeli egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett, ötrendbeli lopás bűntett kísérlete, kilenc-rendbeli lopás vétség kísérlete, valamit egyrendbeli fogolyszökés vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A fiatal a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, ám bővebb vallomást nem kívánt tenni, jelenleg letartóztatásban várja az eljárás további szakaszát. R. Rikárdot a nyomozók négyrendbeli lopás bűntettével gyanúsítják. A 19 éves férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta.

A csepeli nyomozók a szüksége eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.