Lemezfelniket loptak
Két somoskőújfalui férfit hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. május 1-én 15 óra 38 perckor tettek bejelentést, miszerint egy somoskőújfalui családi ház udvaráról több lemezfelnit loptak el.
A rendőrök az azonnalos forrónyomos intézkedések eredményeképp rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 és 62 éves helyi lakosokat. A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2019. április 28-án a délutáni órákban az egyik somoskőújfalui család ház udvarán elhelyezett lemezfelniket egy kampós bottal a kerítéshez húzta, majd a kerítést megemelve azokat ellopta.
Az 50 éves gyanúsított az ezt követő napon ugyanezen ingatlan kerítését átvágta és onnan ismételten több lemezre szerelt felnit és különböző vastárgyat tulajdonított el, melyek egy részét az egyik színesfémátvevő telephelyen értékesítette.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított két férfit a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.