Lemezkazettát vitt el a betörő egy keszthelyi vendéglőből

2014. 08. 31., v - 08:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sármelléki férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet lopás bűntett gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint az 58 éves férfi 2014. február 21-én éjszaka befeszítette egy Balaton-parti étterem hátsó ablakát, majd onnan elvitte a több százezer forintot tartalmazó lemezkazettát. A férfi kifelé menet magával vitte az egyik asztalfiókban tárolt váltópénzt is, így közel egymillió forint kárt okozott a tulajdonosnak. A keszthelyi nyomozók kiderítették, hogy a betörést H.ZS.I. környékbeli lakos követte el, akit hamarosan elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki. A középkorú férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat H.ZS.I. ellen szóló vádemelési javaslattal megküldte a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak