Letartóztatták

2023. 06. 26., h - 11:41
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy sátorhelyi férfit fogtak el, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe 2023. június 24-én a Mohácsi Rendőrkapitányság. A gyanú szerint az 51 éves sátorhelyi férfi az elfogását megelőző napon szerezte be a kábítószergyanús anyagokat, amelyeket a rendőrök a lakóházában megtartott kutatás során megtaláltak, majd lefoglaltak. A beszerzett adatok alapján a férfi a lefoglalt, több mint 700 gramm különböző kábítószer gyanúját keltő anyagot a későbbiek folyamán értékesíteni szerette volna.

A nyomozók kezdeményezték az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.