Letörte a sorompó csapórúdját

2018. 03. 14., sze - 07:22
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a román férfi ellen.

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy román állampolgár ellen.

A 28 éves férfi 2018. január 20-án 13 óra körül a simontornyai vasúti kereszteződésbe a tilos jelzés ellenére egy nyerges vontatóból, és a hozzá kapcsolt vontatványból álló járműszerelvénnyel behajtott, mely során a félsorompó csapórúdja a járműre csukódott. Amikor a sofőr kitolatott az átjáróból, a csapórudat kitörte a helyéről.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a jármű vezetőjét, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.


Kapcsolódó oldalak