Letti elfogta a két büssüi betörőt

2016. 02. 20., szo - 11:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalok egy helyi élelmiszerüzletbe törtek be.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két büssüi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek 2016. február 19-én 18 óra és 23 óra 50 perc közötti időszakban Büssü településen behatoltak egy élelmiszerüzletbe, és onnan különféle élelmiszereket, alkoholos italokat, érmebedobós gépet, valamint készpénzt tulajdonítottak el. A helyszínre érkező rendőrök és Skrek Roland rendőr törzszászlós Lettivel, a nyomkövető kutya segítségével az egyik 16 éves fiatalt otthonában, míg 17 éves társát egy a helyszínhez közeli bokor alatt lapulva találták meg. Ruházatukból, valamint útközben elszórva előkerültek a helyszínről származó pénzérmék, rágógumik, gumilabdák, alkoholos italok és az érmebedobós gép is.

A rendőrök mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, a fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését.


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.