Lezárt akta

2014. 07. 30., sze - 10:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tragédia lett az állat szökéséből Mosonszolnokon.

Vádemelési javaslattal zárta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya annak a férfinek az ügyét, akinek kutyája 2014. április 15-én a hajnali órákban Mosonszolnok belterületén egy helyi lakos által vezetett segédmotorkerékpár elé kiszaladt, majd balesetet okozott.

A négylábú egy kerítéssel nem rendelkező ingatlan udvaráról surrant ki, az utcára futott, ahol egy szabályosan közlekedő motorkerékpáros kikerülni nem tudta és elütötte. Az ütközés következtében a férfi az aszfaltra zuhant és feje megsérült, majd pár nappal később ennek következtében a kórházban életét vesztette.

Az állat gazdája gyanúsítotti kihallgatásakor felelőtlenségét beismerte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 38 éves mosonszolnoki férfivel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Járási Ügyészség részére megküldte.    


Kapcsolódó oldalak