Lezárt akta a kábítószert termesztő férfi ügyében
A vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a cannabist termesztő férfi ellen a rendőrség
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást H. László budapesti lakos ellen, akitől 2013. november 7-én Hegyeshalmi határátkelőhelyen cannabis palántákat foglaltak le a gépkocsiját ellenőrző NAV járőrei.
A rendőrségi vizsgálat során megtartott házkutatáson a férfi budapesti lakásán és dunavarsányi hétvégi házában további jelentős mennyiségű növényzetet és a termesztéshez használatos eszközöket foglaltak le a nyomozók. A gyanúsított a rendőröknek elmondta, hogy kábítószer-fogyasztó, saját használat céljából vásárolta Ausztriában és termesztette hétvégi házában a kábítószer-alapanyagot.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.