Lezárt akta: állatkínzásért felelhet a gazda

2018. 02. 02., p - 08:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mélykúti tanyáról közel negyven állatot kellett kimenteni.

 

Bejelentés érkezett 2017. június 30-án a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy mélykúti tanyán a haszonállatokat nagyon rossz körülmények között tartják. A rendőrök állatorvossal jelentek meg a helyszínen, aki megállapította, hogy az ingatlan területén lévő összesen 22 ló, birka és bárány, valamint 15 kutya alultáplált és beteg. Az állatok elszállításáról azonnal gondoskodtak. A nyomozók az istállóban két elpusztult lovat is találtak. Az ügyben kirendelt igazságügyi szakértői vélemény szerint a tulajdonos nem a „jógazda gondosságával” járt el, és ezzel a haszon- és kedvtelésből tartott állatok élete veszélybe került.

 

A tanya 63 éves tulajdonosát állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozók az ügyet a napokban lezárták, és azt iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a helyi ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.