Lezárt akta: az el nem végzett munka ára

2022. 10. 06., cs - 13:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy helyi férfit ellen, aki el nem végzett munkájáért követelt pénzt a sértettől, akit veréssel fenyegetett és autójával el is ütött.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi 2022. február 19-én Szentesen megjelent a sértettnél, akivel korábban fakivágási munkálatok elvégzésében állapodott meg, azonban ezért előleget kért. A megbízó tartva a csalástól a munkadíjat utólag akarta kifizetni, azonban ezt az ajánlatot a feltételezett elkövető nem volt hajlandó elfogadni. A férfi agresszívan követelte az el nem végzett munka előlegét, a sértettet egy fa karóval fenyegette, majd az autójával távozás előtt el is ütötte. Az erőszakos munkavállalót a rendőrök rövid időn belül azonosították és előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók megállapították, hogy 2021. augusztusában egy helyi kocsmából egy pénztárcát is ellopott, melyben több mint 60 ezer forint készpénz volt.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását. Ellene lopás vétség, önbíráskodás és súlyos testi sértés kísérlet elkövetése miatt indult eljárás. A rendőrök az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Szentesi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.