Lezárt akta: az utcán garázdálkodott, a rendőrök tetten érték

2020. 06. 01., h - 11:26
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai nyomozók lezárták annak a fiatalkorúnak az ügyét, aki mérgében rongált a város egyik buszmegállójában.

 

Bejelentés érkezett 2020. január 11-én este a bajai rendőrségre arról, hogy Bátmonostor egyik utcájában egy idegen garázdálkodik. A helyszínre érkező járőrök a Zrínyi utcai buszmegállóban egy 14 éves fiatalt igazoltattak. Kiderült, hogy a tinédzser összerugdosott, megrongált és összetört összesen három köztéri szemeteskukát, a buszmegálló fából készült oldalát, illetve az építményre szerelt ereszcsatornát. Végül kiszedett a földből egy gázjelző oszlopot is. A rongálás során a helyi önkormányzatot megközelítőleg 86.000 forint kár érte.

A nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a randalírozó bajai fiút, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Kihallgatása során azzal védekezett, hogy összeveszett a barátnőjével, és mérgében cselekedett.

A szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes fiatalkorúak ügyészségének.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Kocsikázni akartak

A várpalotai nyomozók őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy 16 éves bakonynánai fiatalt.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.