Lezárt akta: az utolsó vita

2022. 03. 10., cs - 07:43
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök befejezték a vizsgálatot egy 48 éves bordányi férfival szemben, aki olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe.

A rendőrségre 2021. június 6-án délután érkezett bejelentés arról, hogy egy bordányi tanyában holtan találták az ingatlan tulajdonosát. A nyomozók a helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a sértett halálát bántalmazás okozta. A gyanú rövid időn belül a helybeli férfira terelődött, aki többször került vitába az elhunyttal. A rendőrök a bántalmazót gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság elrendelt.

A nyomozást a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték, annak iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.