Lezárt akta: balesetet okozott, majd elhajtott

2023. 12. 14., cs - 12:07
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy lengyel sofőr balesetet okozott Szegeden, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. március 9-én hajnalban a közlekedési lámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott be autójával egy kereszteződésbe, ahol nagy sebességgel nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek. A balesetet okozó lengyel sofőr gyalog menekült el a helyszínről segítségnyújtás nélkül. A szegedi rendőrök a férfit nem sokkal később a városban fogták el. A rendőri intézkedés során kábítószergyanús anyagot találtak nála, és megállapították, hogy vezetés előtt alkoholt, valamint drogot is fogyasztott.

Segítségnyújtás elmulasztása, ittas, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult ellene eljárás. A nyomozást a rendőrök lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!