Lezárt akta: Bántalmazta az üzlet alkalmazottját

2016. 07. 18., h - 08:52
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kecskeméti Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 22 éves kecskeméti lakossal szemben.

 

A nyomozás adatai szerint H. Andrea 2016. március 10-én 7 óra 48 perckor a megyeszékhely egyik áruházából különböző élelmiszereket és kozmetikumokat tulajdonított el. A lopást észlelte az üzlet biztonsági őre is, aki a bolt közelében utolérte a gyanúsítottat és a nála lévő termékek visszaadására szólította fel őt. Ezt követően a 22 éves nő az eltulajdonított értékek megtartása érdekében megfenyegette és bántalmazta az őt visszatartó férfit.

 

A néhány percen belül kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták H. Andreát, majd - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. március 11-én elrendelt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldték meg.


Kapcsolódó oldalak