Lezárt akta: Bántalmazta szomszédját

2022. 03. 02., sze - 08:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett a bántalmazás után pár héttel a kórházban életét vesztette.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy orgoványi férfi 2021. július 6-án kora délután azzal hívta fel a segélykérő központot, hogy a tanyaszomszédja valószínűleg elesett, és ennek következtében megsérült. A mentőszolgálat munkatársai az eszméletlen beteget kórházba szállították, ahol rövid időn belül kiderült, hogy a 40 éves férfinek életveszélyes sérülései vannak, amelyeket idegenkezűség okozhatott.

A nyomozók a történtekkel kapcsolatban azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. A beszerzett információk alapján érdekes fordulatot vett az ügy: minden azt támasztotta alá, hogy a bejelentő bántalmazhatta a sértettet. Valószínűleg összevesztek, és a szóváltás során a fiatalabbik férfi többször fejbe vágta ismerősét, aki többek között orrcsonttörést szenvedett el, valamint koponyaűri vérzése keletkezett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai előállították az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítható orgoványi lakost. Őt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A kórházi ellátás ellenére a 40 éves férfi július végén meghalt, ezért a nyomozók átminősítették a bűncselekményt.

A halált okozó testi sértés miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték a főkapitányság vizsgálói, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldtek meg az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.