Lezárt akta: biciklitolvajokat fogtak

2022. 10. 09., v - 08:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást három férfi és egy nő ellen, akik kerékpárokat loptak Hódmezővásárhelyen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül azonosítottak és elfogtak egy orosházi csoportot, akik 2022. augusztus 12-én hajnalban három kerékpárt is elloptak a városban.

A rendőrök a lopott bicikliket lefoglalták, az elkövetőket pedig előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.

Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!