Lezárt akta – bombával fenyegetőzött
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki bomba robbantásával fenyegette meg a Jászberényi Bíróságot.

A Jászberényi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást J. Rajmund jászfelsőszentgyörgyi lakos ellen. A 36 éves férfi 2017. november 22-én 12 óra 29 perckor SIM kártya nélküli mobiltelefonról hívta a 112-es segélyhívószámot, majd közölte, hogy „Bomba van elhelyezve a Jászberényi Bíróságon!” és bontotta a vonalat.
A rendőrség azonnal intézkedett a bíróság épületének és a környékén lévő üzletek kiürítéséről, illetve a terület lezárásáról. Ezt követően a bombakutatók átvizsgálták a helyiségeket, de robbanóanyagot és robbanószert nem találtak.
A nyomozók tanúkat kutattak, adatokat, infomációkat gyűjtöttek és elemeztek, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. J. Rajmundot 2018. április 15-én gyanúsítottként kihallgatták.
A hatóság a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére megküldte.