Lezárt akta: Botcsinálta autótolvaj
A 33 éves férfi négy gépkocsit próbált meg feltörni Debrecenben, egyszer sem járt sikerrel. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrségre egy nő tett bejelentést 2022. március 21-én hajnalban arról, hogy valaki épp próbálja feltörni az autóját. Több egység is azonnal a helyszínre sietett, majd a kapott személyleírás alapján az elkövető keresésébe kezdtek. Nem sokkal később egy közeli utcában figyelmesek lettek egy férfira. Igazoltatták, majd kérdőre vonták a hajnali sétáját illetően. Az egyébként tiszaörsi lakos zavart, összefüggéstelen válaszokat adott az egyenruhások kérdéseire, ezért előállították a rendőrkapitányságra.
Kihallgatásán a 32 éves férfi már részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Az eredeti célja az volt, hogy alufelnit fog lopni a saját autójára. Egy parkoló jármű felnijéről letekerte a csavarokat, azonban a következő lépésnél már akadályba ütközött, nem tudta levenni a kerekeket. Ezt követően döntött úgy, hogyha felnit nem tud lopni, akkor elköt egy gépkocsit, amivel hazamegy.
Összesen három autót próbált meg feltörni. Az elsőnek az ablakát akarta betörni egy betondarabbal, a másodiknak a motorháztetőjét feszítette fel, míg a harmadiknál a csomagtéren keresztül akart bejutni az utasterébe. Egyik esetben sem járt sikerrel, azonban a járműveket megrongálta.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a férfit. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.