Lezárt akta: Dühében kétszer is megrongálta volt barátja kocsiját

2022. 11. 24., cs - 11:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 46 éves nőnek folytatólagosan elkövetett rongálás vétsége miatt kell felelnie.

A nyomozás adatai szerint 2022. augusztus 14-én 22 óra és 2022. augusztus 15-én 9 óra között Győrött, a Kút utcában egy lezárt állapotban hátrahagyott személygépkocsi első és hátsó szélvédőjét ismeretlen személy betörte. Az adatok elemzése során a nyomozók megállapították, hogy a rongálással a jármű tulajdonosának volt barátnője gyanúsítható, ezért a 46 éves nőt a Győri Rendőrkapitányságon rongálás vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.  Ezt követően 2022. október 2-án 6 óra 20 perc körül Győrben, a Kossuth Lajos utcában ismételten megrongálták a kérdéses gépkocsit, úgy, hogy betörték a bal első és a jobb hátsó ajtón lévő szélvédőt, valamint újabb sérüléseket okoztak a korábban már betört első szélvédőn.

1

Az előzőleg már látókörbe került hölgyet az egyenruhások elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol immár folytatólagosan elkövetett rongálás vétsége elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd elmondta, hogy tettét nem bánta meg, és a keletkezett kárt sem hajlandó megtéríteni. Előadta továbbá, hogy a korábbi sérelmei miatt követte el a rongálást, mert volt párja nagyon csúnyán bánt vele, pedig sokáig ő tartotta el a férfit.

A győri rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.