Lezárt akta: Egy vascsővel állt bosszút

2022. 10. 25., k - 12:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 24 éves győri nővel szemben indítottak, aki a volt párja lakásában különböző értéktárgyakat rongált meg.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 24 éves győri nő ellen folytatott le büntetőeljárást, aki 2022. július 12-én 23 óra 30 perc körül megjelent a 31 éves sértett férfi lakásán, oda bebocsátást kért és kapott. A feldúlt állapotban lévő hölgy a volt párja otthonában – vélhetően múltbéli sérelmei és szerelemféltés miatt – a nála lévő körülbelül egy méter hosszú vascsővel ütlegelni kezdte a fiatalember tulajdonában lévő televíziót, és hangfalat, ezt követően pedig a nappaliban lévő szekrény ajtaját és oldalát is megrongálta.

A nyomozók büntetőeljárás során a volt barátnőt 2022. október 18-án rongálás vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A győri rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.