Lezárt akta: Elaludt a síneken

2023. 07. 05., sze - 11:39
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vonat vezetőjének dudálására ébredt az az erősen ittas férfi, aki nagyobb mennyiségű tömény és sör elfogyasztása után lepihent a vasúti pályán Bátaszék térségében. A szekszárdi rendőrök gyorsított eljárásban befejezték vele szemben, a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indított eljárást.

Egy mozdony vezetője tett bejelentést júniusban, hogy egy férfi az 50-es vasúti mellékvonal Hidas-Bonyhád és Bátaszék közötti szakaszán a vasúti síneken feküdt, és csak a vonat vészjelzésére hagyta el a vasúti pályát. A fiatal a helyszínre érkező egyenruhásoknak azt mondta, hogy kora reggel a dohányboltba indult, de mivel az még nem volt nyitva, ezért egy kocsmában nagyobb mennyiségű tömény italt és sört ivott meg. Később a vasúti sínek mellett elindult haza, de útközben leült pihenni és elaludt. Arra ébredt fel, hogy egy vonat hangosan dudál, ekkor hirtelen mozdulattal lelépett a sínekről és a bokros területre esett. Az esés miatt pedig könnyebben meg is sérült.A férfival  szondát is fújattak, mely igen magas értéket mutatott. A rendőri intézkedés miatt a vonat nem tudott továbbmenni, ezért utasait busszal vitték el célállomásukra. Egy, az érintett pályaszakaszon később közlekedő vonat pedig csaknem 100 percet késett a malőr miatt.

kép

A 25 éves bátaszéki fiatallal szemben vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult eljárás. Gyanúsítotti kihallgatása során őszinte beismerő vallomást tett. A Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai gyorsított eljárásban befejezték az ügy vizsgálatát, és bíróság elé állítási javaslattal megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.