Lezárt akta: ellopta, majd eladta a sebességváltót 

2022. 12. 02., p - 12:10
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy tarnaleleszi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 30 éves férfi 2022. március 21. és március 24. között egy tarnaleleszi ingatlan udvarából ellopott egy traktorból korábban kiszerelt sebességváltót, majd azt el is adta. 

A rendőrök az eljárás során azonosították bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.