Lezárt akta: embercsempészek a 8-as számú főúton

2020. 10. 17., szo - 09:14
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet három szír férfival szemben folytatott.

Ahogy korábban írtuk, az Ajkai Rendőrkapitányság és a Devecseri Rendőrőrs munkatársai a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály I. Bűnüldözési Osztályának közreműködésével a 8-as számú főúton állítottak meg egy Ausztria felé haladó magyar, valamint egy osztrák rendszámú személygépkocsit 2020. június 5-én, 4 óra 5 perckor.

A két autóban összesen hét szír állampolgár utazott, közülük négyen illegálisan jutottak Magyarország területére.

A két sofőrt és segítőjüket, továbbá a négy illegálisan az országban tartózkodó férfit előállították. A 27 és 26 éves járművezetőket, valamint a 24 éves társukat őrizetbe vették, és embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt.

A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a négy illegális migráns ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak