Lezárt akta: Emberölés kísérlete miatt felelhet

2022. 09. 28., sze - 09:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei nyomozók lezárták a vizsgálatot az ellen a budapesti férfi ellen, aki Balassagyarmat belvárosában szurkált meg egy nőt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást M. Sándor 57 éves budapesti lakossal szemben.

A nyomozás adatai alapján 2021. szeptember 17-én a reggeli órákban a férfi megjelent a sértett balassagyarmati családi házánál a köztük lévő korábbi polgári peres eljárás után és vélt sérelmei miatt megrongálta az ingatlan kaputelefonját és a terasz üvegét. Ezt követően a férfi a sértett tulajdonában lévő, és a közeli utcában parkoló gépjárművéhez ment és annak gumiabroncsait a nála lévő tőrrel kiszúrta. Cselekményei után az elkövető Balassagyarmat belvárosában az utcán várta a sértettet, hogy a köztük lévő korábbi vitás kérdést megbeszélje vele. A vita lezárásaként M. Sándor a nőt a nála lévő késsel többször testszerte megszúrta, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A hatóság tagjai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a Nógrád Megyei Főügyészségnek átadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.