Lezárt akta: gépkocsikat rongált

2018. 04. 16., h - 10:38
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök vádemelési javaslattal zárták a nyomozást egy 36 éves férfival szemben, aki két autót rongált meg.

A rendőrségre 2017. május 17-én érkezett egy bejelentés arról, hogy Tapolcán a rendezvénycsarnok előtt parkoló autókat valaki megrongálta. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy ismeretlen tettes két gépkocsi visszapillantó tükrét letörte, valamint az ajtajukat összerugdalta. A bűncselekmény elkövetésével több mint ötszázezer forint értékű kárt okozott a járművek tulajdonosainak.

A nyomozás eredményeképpen a rendőrök 2017. június 11-én délelőtt egy révfülöpi kemping bejáratánál igazoltatták a feltételezett elkövetőt. A 36 éves gyulakeszi lakost előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi ellen rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a tapolcai rendőrök a napokban fejezték be, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


megrongált autó


Kapcsolódó oldalak