Lezárt akta – halálos baleset

2016. 04. 04., h - 14:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a 2015. novemberében Jászberényben történt halálos kimenetelű közlekedési baleset ügyében.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytatott járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. István Jászberényi lakos ellen. A 30 éves férfi 2015. november 1-jén 13 óra 33 perckor személygépkocsival közlekedett Nagykáta irányából Jászberény irányába, amikor elveszítette uralmát a járműve felett és árokba hajtott, ahol a gépkocsi a feje tetejére borulva állt meg. A sofőr és a két utasa kiestek a járműből. A baleset következtében az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az ügyben elvégzett helyszíni szemle, a széles körű tanúkutatás és kihallgatások, a beszerzett igazságügyi orvos szakértői és műszaki szakértői vélemények adatai alapján megállapítás nyert, hogy a baleset időpontjában G. István szeszes italtól befolyásolt állapotban vett részt a közúti forgalomban. A személygépkocsi vezetője és az utasok nem használták a biztonsági övet.

A hatóság a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szolnok Járási és Nyomozó Ügyészség részére megküldte.


Kapcsolódó oldalak