Lezárt akta: halált okozó testi sértés Veszprémben

2019. 10. 10., cs - 13:14
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a 32 éves férfival szemben.

Ahogy azt korábban közöltük, az eljárás adatai szerint egy veszprémi szórakozóhelyen két férfi szóváltásba keveredett, amely tettlegességig fajult 2019. április 20-án 0 óra körül. A 32 éves Gy. Gábor több alkalommal megütötte a sértettet, amelynek során a 47 éves férfi elesett. Az esés következtében szerzett sérülés miatt a férfi a helyszínen életét vesztette. Az elkövető távozott a szórakozóhelyről anélkül, hogy meggyőződött volna a sértett sérüléséről.

A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés eredményeként azonosították, és a bejelentéstől számított egy órán belül egy másik veszprémi szórakozóhelyen elfogták a 32 éves férfit. Előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető beismerő vallomást tett.

Gy. Gáborral szemben – letartóztatása mellett - halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.