Lezárt akta: hátizsákot loptak, elkapták őket
A tapolcai rendőrök vádemelési javaslattal zártak le egy táskalopás miatt indított büntetőeljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint a budapesti sértett bejelentést tett a rendőrségre arról, hogy 2017. október 23-án, délután a tapolcai autóbusz-állomás váróterméből ismeretlen tettes eltulajdonította a hátizsákját, melyben benne volt a mobiltelefonja, digitális fényképezőgépe, személyi okmányai, bankkártyája, illetve több mint tízezer forint készpénze.
A nyomozók adatgyűjtésének eredményeként 24 órán belül beazonosították a két elkövetőt, egy 27 éves kisapáti férfit és egy 16 éves tapolcai lányt, őket előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök a táskát egy kukában találták meg, abban benne volt minden irat és a mobiltelefon is. A fényképezőgépet a kisapáti férfi házában foglalták le. A tárgyakat visszaadták tulajdonosának.
A két fiatal ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság vádemelés kezdeményezésével fejezte be, és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.