Lezárt akta: Ismerősét rabolta ki, a rendőrök elfogták

2020. 05. 31., v - 08:05
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a kecskeméti rendőrök egy 22 éves helyi férfi ellen, aki a gyanú szerint barátját rabolta ki.

Mint arról korábban beszámoltunk, rablásról érkezett bejelentés 2020. április 4-én kora délután a megyeszékhelyi rendőrségre. A sértett elmondta, hogy dél körül Kecskeméten, a Kinizsi utcában kerékpározott, amikor B. Richárd nevű ismerőse leszólította, és pénzt kért tőle. A későbbi áldozat elmondta, hogy nincs nála még apró sem, ám az elkövető ezt nem hitte el. Az időközben előkerült pénztárcát kikapta áldozata kezéből, és abból kivett egy zálogjegyet. A sértett próbálta visszaszerezni az iratot, ám a tettes veréssel fenyegette meg, majd „zsákmányával” együtt eltávozott.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablással gyanúsítható 22 éves férfit. Őt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozást befejezték a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak