Lezárt akta: Ittasan, büntetőfékezéssel veszélyeztette a közlekedőket

2023. 01. 26., cs - 09:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte egy 57 éves szentesi sofőrrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

A rendőrségre 2022. július 17-én bejelentés érkezett, hogy a kora délutáni órákban Hegyeshalom, Fő utcában közlekedési baleset történt. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy Seat típusú személygépkocsi 57 éves sofőrje úgynevezett büntetőfékezéssel hirtelen irányváltoztatásra, és fékezésre kényszerítette a mögötte haladó, hegyeshalmi sofőr által vezetett Opel típusú gépjárművet. Az esetet követően az autókból a gépkocsivezetők kiszálltak, majd némi szóváltást követően az Opel vezetője – hogy a további konfliktust elkerülje, és útját tovább folytassa – autójába visszaült és kikerülte a Seatot.  

Ezt követően az 57 éves szentesi férfi a vétlen gépkocsi után hajtott, és – miközben az Opelt előzte – oldalról szándékosan neki ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett.

Az egyenruhások intézkedése során a baleset okozója nem volt együttműködő, az alkoholszondás ellenőrzést megtagadta, sőt nagyot kortyolt az autója anyósülésén lévő szeszes italból, ezért őt a rendőrök elfogták, és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben büntetőeljárás indult.

A nyomozásba bevont igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy a Seat sofőrje a karambol bekövetkezésekor alkoholos állapotban vezette járművét, így őt közúti veszélyeztetés bűntette elkövetésén túlmenően, ittas járművezetés vétsége miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárás során a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.