Lezárt akta: Jól indult az este, rossz lett a vége.

2022. 03. 13., v - 11:16
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két fürgedi lakossal szemben folytattak. Egyiküknek súlyos testi sértés bűntett, a másiknak garázdaság vétség elkövetése miatt kell felelni.

Egy fürgedi nő tett bejelentést 2021. december 18-án este, hogy 18 éves barátját fürgedi házának udvarán egy helyi fiú orron ütötte.

A helyszínen a nyomozók megállapították, hogy a sértett két barátjával beszélgetett és iszogatott a házában. 19 óra körüli időben megjelent nála egy 17 éves, ittas állapotban lévő fürgedi fiú és az egyik barátját egy vélt sérelem miatt ki akarta hívni verekedni. Ekkor a sértettnek sikerült a kakaskodó fiatalt lecsendesíteni és kikísérni a házból, majd az udvarról.

Kis idő múlva a hívatlan vendég visszatért, bement az udvarba és megint verekedni akart. A sértett kiment hozzá és vele ment a kihívott fél, egy 14 éves fürgedi fiú is. Együtt próbálták megnyugtatni és kikísérni az udvarból. A kapunál jártak, amikor a 17 éves fiú megfordult és ököllel orrba vágta a házigazdát, aki védekezésképpen próbált visszaütni, de célt tévesztett.

kép

A támadó erre futni kezdett az utcán, de elesett. Ekkor érte utol a barátja védelmére kelt 14 éves fiú, aki kétszer belerúgott az oldalába. Őt a második barátnak, az unokatestvérének kellett lecsillapítania.

A házigazdát a mentő kórházba szállította, ahol megállapították, hogy eltörött az orrcsontja.

A két verekedőt a rendőrök előállították. A 17 évest súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottkét, melynek során tettét elismerte, de nem tett vallomást. Azt a fiút, aki őt megrúgta, garázdaság vétség elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését beismerte és részletes vallomást tett.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a tamási rendőrök befejezték, a keletkezett iratokat  vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.