Lezárt akta: kapott az alkalmon

2023. 08. 03., cs - 15:14
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az eljárást egy férfi ügyében, aki egy nyitva hagyott autóból pénzt és bankkártyát lopott, egy másik nyitva maradt kocsit pedig el is vitt.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. március 29-én este vett észre egy nyitva hagyott autót Bakson. Az autóba ülve gyors kutatást követően megtalálta a sértett irattartóját, amit magához véve folytatta késői sétáját. Egy újabb nyitott autóra lett figyelmes, amiben az indítókulcsot is megtalálta, így könnyűszerrel el tudta vinni a járművet. A rendőrök reggelre azonosították a 20 éves csanyteleki férfit, akit elfogtak, és előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra.

Lopás és jármű önkényes elvételének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A kisteleki nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a járműtulajdonosok figyelmét:

– Mindig zárják be az ajtókat, az ablakokat húzzák fel, és kapcsolják be a riasztót akkor is, ha pár perce szállnak ki! Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élesítését! 

– A riasztóberendezés mellett alkalmazhatnak mechanikai védelmet (kormány-, pedál-, váltózár) is.

– Táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t, egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, okmányokat ne hagyjanak a gépjármű utasterében (még a kesztyűtartóban sem)!

– Ugyanez igaz az üres táskára, ruhaneműre is, hiszen az elkövetők a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot vagy feltörni a zárat!

– Ha módjukban áll, vegyék igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket! Esti parkoláskor lehetőség szerint kivilágított helyen álljanak meg!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.