Lezárt akta: Kártyázott, lebukott
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az esetnek a vizsgálatát, melyet egy decsi férfival szemben folytattak, aki egy ismerőse bankkártyájáról vett fel pénzt egy éjjel három alkalommal.

Egy decsi lakos tett bejelentést 2021. május 19-én, mert előző este valaki jogosulatlanul vett le a kártyájáról három alkalommal különböző összegeket. Elmondása szerint, kezdetben együtt italozott egy számára ismeretlen párral. A pár férfi tagját megkérte, hogy a megadott Pin kód segítségével vegyen fel a bankkártyájáról egy kisebb összeget, mivel ő nem tudta kezelni a bankautomatát. Másnap reggel észlelte, hogy a bankkártyája nincs meg, majd az is kiderült, hogy több pénz hiányzik a számláról.
A nyomozás során megállapították a szekszárdi rendőrök, hogy egy 32 éves szintén decsi férfi volt az, aki ismerőse számlájáról a pénzt leemelte. Kihallgatása során beismerő vallomást tett, elismerte, hogy összesen három alkalommal rövidítette meg a sértett bankszámláját.
Az eset körülményeinek vizsgálatát a szekszárdi rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.