Lezárt akta – késsel fenyegetett
A Szolnoki Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki késsel fenyegetett meg két fiatalt Újszászon.

Két újszászi diák kért segítséget a rendőrségtől, miszerint 2016. november 23-án 12 óra körül Újszász egyik utcáján egy férfi megfenyegette őket. Az általuk csak becenévről ismert helyi lakos pénzváltás ürügyén szólította meg a gyerekeket. A fiúk miután közölték, hogy nincs náluk pénz, a férfi egy kést vett elő a zsebéből, mellyel megfenyegette őket. A fiatalok ijedtükben átadták a náluk lévő 700 forintot a támadónak, aki a megszerzett összeggel elmenekült a helyszínről. A kiérkező rendőrök adatgyűjtést végeztek és rövid időn belül elfogták a becenév alapján azonosított személyt. A nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták K. Antal helyi lakost, akit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A Szolnoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére megküldte.