Lezárt akta – késsel támadt
A Szolnoki Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki egy idős nőt rabolt ki Szolnokon.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást N. Ferenc 35 éves szolnoki lakos ellen.
Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi 2014. július 28-án 12 óra és 12 óra 30 perc közötti időben egy szolnoki, egyedül élő, idős nő házába erőszakkal bejutott, majd egy késsel fenyegette a sértettet, hogy megszerezze az asszony ékszereit és készpénzét. A támadó földre lökte áldozatát, majd a házban talált készpénzt és ékszereket magához vette, az ingatlan ajtaját kívülről bezárta és elmenekült a helyszínről.
A rendőrök fél órán belül a helyszín közelében elfogták N. Ferencet, majd gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2014. július 31-én elrendelt.
A Szolnoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szolnoki Járási Ügyészség részére megküldte.