Lezárt akta: Kifosztás és más bűnök

2022. 02. 13., v - 07:33
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két tolnai lakossal szemben folytattak rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Mint arról korábban írtunk, 2021. július 15-én 22 óra körüli időben Tolnán a Festetich utcában egy 32 éves helyi férfit megtámadott két fiatalember. Ütlegelték, amitől elesett, el is ájult. A bántalmazás során súlyos sérülése keletkezett. Amikor felébredt, nem találta a zsebében a pénztárcáját, az eltűnt az irataival és készpénzével együtt, és a korábban vásárolt cigarettájának is lába kelt.

A nyomozás során két helyi fiatalemberre terelődött a gyanú. A 17 és 22 éves férfiakat előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A vallomások alapján a fiatalabb fiú ütötte meg a sértettet, majd – kihasználva védekezésre képtelen állapotát - magához vette a magatehetetlen ember értékeit. Az idősebb férfi sem hívott segítséget az ájult sérülthöz, magára hagyták. Még akkor éjjel taxival beutaztak Szekszárdra, a lopott pénzből ott ettek-ittak. Az iratok egy része idő közben megkerült.

A 17 éves verekedőt őrizetbe vették, azóta már letartóztatásban van. Neki kifosztás, súlyos testi sértés és egyéb bűncselekmények miatt kell felelnie, mivel több, kisebb értékű lopást is elkövetett.

Az idősebb férfit segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt vonják felelősségre.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a tolnai nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek


Hírfolyam

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.

 

Látta a balesetet?

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20000/19175/2025. ideiglenes számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Túrázókon segítettek

Két soproni járőr és egy helyi polgárőr kutatta fel az eltévedt erdőjárókat a Lőverekben.