Lezárt akta – kitépte a nyakláncot

2017. 11. 28., k - 10:31
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Karcagi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a karcagi rablás ügyében.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a sértett 2017. augusztus 28-án este találkozott egy ismerősével Karcagon, akivel beszélgetni kezdtek. A társalgás közben a 40 éves férfi kitépte társa nyakából annak nyakláncát és elhagyta a helyszínt. A karcagi rendőrök két órán belül elfogták és a Karcagi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. A nyomozók K. Dénest rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt még a bejelentés napján gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás alkalmával a nyakláncot megtalálták és lefoglalták. A Szolnoki Járásbíróság 2017. augusztus 31-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A Karcagi Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 


Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.