Lezárt akta: kitiltás miatt ütött

2022. 10. 16., v - 08:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, akit kitiltottak az egyik helybeli sörözőből amit sérelmezett. Az ügyet a nyomozók a napokban zárták le.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. május 3-án dél körül tért be a vendéglátó helyre, ahol a tulajdonost először számonkérte, hogy kitiltotta az italkimérésből, majd az esetet szóváltás és tettlegesség követte. Ennek során a pultost is megütötte és leköpte. A dulakodás végül a teraszon fejeződött be.
A férfi ellen garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.