Lezárt akta – kiugrott a bezárt ablakon

2014. 12. 09., k - 07:53
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászladányi sértett lopás közben zavarta meg a férfit, aki a fürdőszoba bezárt ablakán kiugorva menekült el a helyszínről.

A Jászladányi Rendőrőrs eljárást folytatott lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Elemér 19 éves jászladányi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. november 26-án 3 óra 20 perc és 3 óra 35 perc közötti időben Jászladány településen az egyik lakóház villanyóráját lekapcsolta és lopási szándékkal előbb a melléképületbe, majd a lakásba is bement, ahol értékek után kutatott. Az otthon tartózkodó lakó a jogsértőt tetten érte, mobiltelefonjával rávilágított, majd megpróbálta őt visszatartani. A megzavart betörő kiszabadult a fogásból és a fürdőszoba zárt ablakán keresztül -  azt kitörve - elmenekült a helyszínről. A sértett ezután telefonon értesítette a rendőrséget.

 

A nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították, majd a lakcímén elfogták és onnan előállították a 19 éves férfit a helyi rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

 

A Jászladányi Rendőrőrs a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Jászberényi Járási Ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak