Lezárt akta – „köddé vált”

2016. 01. 14., cs - 08:20
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy lakókocsit kínált eladásra az interneten egy budapesti férfi. Miután készhez vette az előleget, eltűnt. A rendőrök elfogták.

A sértett az egyik internetes hirdetési oldalon figyelt fel egy eladó lakókocsira, amelynek előlegét – egyeztetést követően - 2015. augusztus 18-án átutalta a hirdető részére. A megbeszélt időpontban azonban az eladó nem jelentkezett, a lakókocsit nem adta át a kunszentmártoni sértettnek, aki hiába próbálta vele újból felvenni a kapcsolatot, nem tudta elérni többé. A vevő ezt követően tett feljelentést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon, ahol csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

A nyomozók adatokat és információkat gyűjtöttek, amelynek eredményeként azonosították a jogsértőt, G. Lajos budapesti lakost. A rendőrség 2015. november 15-én elfogatóparancsot bocsátott ki a 43 éves férfi ellen. A Győri Rendőrkapitányság munkatársai pár nappal később elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a budapesti lakost.

 

A hatóság a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kunszentmárton Járási Ügyészség részére a napokban megküldte.    


Kapcsolódó oldalak