Lezárt akta: Lakhelyén szemetelt

2023. 09. 06., sze - 07:52
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két halom háztartási hulladékot helyezett el az út szélén egy kiskunfélegyházi férfi. A rendőrök hamar azonosították, kihallgatták, és befejezték a nyomozást.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitánysághoz lakossági bejelentés érkezett 2023. július 14-én, miszerint egy ismeretlen a város egyik útja mellett nagyobb mennyiségű hulladékot rakott le. A nyomozók helyszíni szemlét folytattak, ahol a saját szemükkel is megbizonyosodtak arról, hogy valaki a háztartási hulladékait az út szélére dobálta, két nagy halomban.

A rendőrök keresni kezdték a szemetelőt, akit még aznap sikeresen azonosítottak. Egy 51 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A helybéli férfi beismerő vallomást tett, majd elhordta a szemetet a területről, így mérsékelte a környezetben okozott károkat.

A nyomozás a napokban befejeződött, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.