Lezárt akta - Lopott kerékpárral közlekedett, mikor elfogták
A Karcagi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a lopás vétség miatt indított nyomozást.
A sértett arról tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy az egyik karcagi áruház mögötti kerékpártárolóból lelakatolt biciklijét 2014. február 12-én 11 óra 30 perc körüli időben ismeretlen eltulajdonította.
A rendőrök a beszerzett információk alapján alig egy órán belül azonosították a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Bélát. A 33 éves férfi épp a lopott kerékpárral közlekedett, amikor a rendőrök elfogták. A rendőrök a lopott bringát lefoglalták, a helyi lakost pedig előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A Karcagi Rendőrkapitányság a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és bíróság elé állítási javaslatát a Karcagi Járási Ügyészségnek megküldte.