Lezárt akta – már a hűtőben voltak a lopott tyúkok

2018. 04. 05., cs - 11:33
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki baromfikat lopott egy kunmadarasi házból.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Ty. Róbert kunmadarasi lakos ellen. A 24 éves férfi 2018. március 24-én 18 óra és 2018. március 25-én 7 óra között bement egy kunmadarasi ingatlan udvarára és a családi ház bejárati ajtaját megrongálta. Bejutni az épületbe azonban nem tudott, ezért tovább folytatta útját a szomszédos házhoz. Ott sikerrel járt és az alsóépületből hét darab tyúkot tulajdonított el. A rendőrök a beszerzett információk alapján rövid időn belül azonosították a jogsértőt, akinek otthonában, a hűtőszekrényben megtalálták a már félig feldolgozott és lefagyasztott baromfikat. A nyomozók a helyi férfit elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. 

A hatóság a napokban a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak