Lezárt akta: megszülte, majd magára hagyta gyermekét
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyomozott egy 28 éves nővel szemben.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2023. december végén egy 28 éves, Pápa környéki nő otthonában megszülte gyermekét, majd magára hagyta. A rendőrök a családi ház udvarának hátsó részében találták meg az újszülött holttestét. A nyomozók a 28 éves nőt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt. Előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyt ellene eljárás.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.