Lezárt akta: Nagy lábon élt a lopott pénzből

2022. 09. 09., p - 12:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy őrizetlenül hagyott autóból lopott pénzt egy helybéli férfi, akit a kisteleki rendőrök fogtak el.

A rendőrségre 2022. júniusában érkezett a bejelentés, mely szerint egy zárt ipartelepen rövid időre leparkolt autóból több, mint 200 000 forint készpénzt loptak el. Az egyenruhások rögtön adatgyűjtésbe kezdtek, a helyszín közelében azonban sem szemtanút, sem térfigyelő kamerát nem találtak. Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került egy férfi, aki munkalehetőség iránt érdeklődött a telephelyet üzemeltető cégnél. A férfi kihallgatása során elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában valóban a telephely közelében volt, azonban az elkerített területre nem ment be. A detektívek úgy döntöttek, ellenőrzik a gyanúba keveredett férfi körülményeit, ami eredményre is vezetett: több helyi üzlet eladója is elmondta, hogy a lopást követő napokban a gyanúsított szokatlan költekezésbe kezdett, és a vásárolt termékekért nagy címletekkel fizetett, ami korábban nem volt rá jellemző.

A lopott összegből fedezett minőségi szeszes italok és a nagyobb mennyiségű kaparós sorsjegy jelentette luxusból kiszakadva, a férfinak kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.