Lezárt akta: négy migránst csempészett

2022. 09. 27., k - 12:31
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szlovák állampolgárral szemben, aki 4 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. július 20-án, valamivel 12 óra után ellenőriztek egy szlovák honosságú Skoda Octavia típusú gépjárművet Szegeden. Az autót egy szlovák állampolgárságú nő vezette, rajta kívül a jármű utasterében a rendőrök 4 illegális migránst találtak, akik szíriai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A 41 éves sofőrt az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Szegedi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték a Szegedi Járási Ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közlemény

Állati csontokat találtak a közelmúltban egy balástyai tanya falában.

 

A migráció, mint üzlet

Ezzel a címmel szervezett szakmai konferenciát a KR NNI. A kétnapos képzés során a szakemberek az illegális migrációra épülő nemzetközi szervezetek által elkövetett bűncselekmények elleni küzdelem legújabb kihívásait vették górcső alá.

 

Életet mentettek a jászsági rendőrök

A jászapáti rendőrök több mint fél óráig alkalmaztak mellkaskompressziót egy eszméletlen 74 éves jászberényi férfi megmentése érdekében, aki az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően életben maradt.

 

Rablás egy üveg borért

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, ki betört egy 86 éves szendrői idős emberhez.

 

Felismeri?

A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.