Lezárt akta: negyedórán belül elfogták a gépkocsifeltörőt

2019. 06. 06., cs - 14:05
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 35 éves ózdi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2019. március 20-án a késő esti órákban egy veszprémi lakótelepről tettek bejelentést a rendőrségre arról, hogy egy ismeretlen személy egy parkoló autó ablakát betörte, majd letörte annak egyik ajtókilincsét, benyúlt az utastérbe, de abból már nem vett ki semmit, mert a tulajdonos időközben a helyszínre érkezett, és tetten érte. A kiérkező járőrök a bejelentést követő negyedórán belül a város határában, egy erdős területen elfogták az elkövetőt, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták.

Az intézkedő rendőrök a helyszín környékének átvizsgálása során egy megrongált furgont is találtak, melynek utastere és rakterének több ablaka, továbbá egyik külső visszapillantó tükre is be volt törve. A helyszíni szemle során a személygépkocsi mellől, továbbá az elkövető menekülésének útvonaláról különféle szerszámokat, fogót és egy vascsövet is lefoglaltak a nyomozók. A 35 éves ózdi lakos a két megrongált járműben több százezer forint értékben okozott kárt. A férfi ellen kétrendbeli lopás kísérlet vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

rongált személygépkocsi

 


Kapcsolódó oldalak