Lezárt akta: nem tanult a hibáiból

2022. 03. 03., cs - 07:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 36 éves férfit számtalan alkalommal állították meg a rendőrök, amint ittasan, bódultan, eltiltás hatálya alatt vezetett. A kiskunmajsai gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 36 éves kiskunmajsai férfit állítottak meg a rendőrök tavaly november 23-án éjszaka, amint személyautóval közlekedett Kiskunhalas egyik terén. A jármű átvizsgálásakor egy őz tetemet találtak a kocsiban a rendőrök. A sofőr elmondása szerint még az igazoltatás előtt elütötte az állatot, ami a helyszínen elpusztult. Ezután az autóba dobta a tetemet, hogy ellopja azt. A sofőrnek azonban nem ez volt az egyetlen rossz döntése az éjszaka folyamán. Kiderült, hogy el van tiltva a járművezetéstől, valamint felmerült az ittasság gyanúja is. A férfit mintavételre előállították, őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatására. A szakértői vélemények alapján bebizonyosodott, hogy a férfi ittasan vezetett, valamint fény derült rá, hogy kábítószert is fogyasztott.

A gyanúsítottnak korábban is számtalanszor meggyűjt a baja a jogkövető magatartással: több alkalommal vezetett eltiltva vagy ittasan, így rövid idő alatt hosszú bűnlajstromra tett szert. Az egyik esetben figyelmen kívül hagyta a rendőrök jelzését, és menekülni kezdett. Azonban kifogyott a kocsiból az üzemanyag, így az megállt alatta. A helyszínen alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, ekkor is el volt tiltva a vezetéstől, valamint kiderült, hogy a járműre másik rendszámot tett.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben nyolc közlekedésrendészeti bűncselekmény miatt folytattak nyomozást, amit a napokban befejeztek a rendőrök, és vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.