Lezárt akta – Neszűri garázdák
Régebb óta húzódó haragos viszony miatt estek egymásnak a jászberényi lakosok a Neszűrben.

A Jászberényi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást V. Klaudia, V. Lajos és fiatalkorú társuk, valamint garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Ny. Zsuzsanna jászberényi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a V. Klaudia 2014. április 6-án 17 óra 20 perc körüli időben Jászberény külterületén, a Neszűrben régebb óta húzódó haragos viszony miatt szóváltásba került Ny. Zsuzsannával, majd tettleg bántalmazták egymást, melybe később V. Lajos és fiatalkorú társa is bekapcsolódott. A rendőrök az ügy körülményeinek pontos tisztázása érdekében a helyszínről előállították a résztvevőket a Jászberényi Rendőrkapitányságra.
A nyomozók a 19 éves nőt és két társát garázdaság bűntett, míg a 22 éves Ny. Zsuzsannát garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyben folytatott nyomozást a Jászberényi Rendőrkapitányság 2014. augusztus 11-én lezárta és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Szolnoki Járási Ügyészség részére.