Lezárt akta: notórius garázda
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfival szemben indítottak, aki három alkalommal randalírozott a városban.

A 39 éves helybeli férfi első alkalommal 2021. július 28-án a kora esti órákban Paks, Szent István téren egy italozó társaság egyik tagjával keveredett szóváltásba, ami tettlegességig fajult.
Második alkalommal, 2021. szeptember 11-én 17 óra körüli időben Pakson, a Kossuth parkban előzetes szóváltást követően odalépett egy padon ülő helyi férfihez, akivel kötekedni, veszekedni és ordítozni kezdett, majd fellökte őt.
Nem sokkal ezután, október 4-én a délelőtti órákban ugyanez a férfi a paksi Kossuth park előtti területen kiabálást követően egy ott dolgozó munkás kezéből kiverte a lapátot, majd elhajította.
A férfinek három rendbeli garázdaság vétsége miatt kell felelnie. A paksi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.